szuza

I just wannabe a woman.

csütörtök, január 31, 2008

nézzünk szembe a tényekkel

vége a vizsgaidőszaknak. még ugyan kell néhány adminisztratív ügyet intéznem, de nagyjából ennyi volt. egyszer bent aludtam az irodában (amikor a cikket végül leadtam. igen! leadtam). iszonyúan el vagyok maradva a munkákkal. és (énhüje) visszautasítottam egy pályázatot, ami 2009-től 12-ig lekötött volna. de hát honnan tudjam, hogy akkor is még ezt akarom-e csinálni? ezt a kérdést mostanában elég gyakran felteszem. valahogy az egyetem után egyértelmű volt minden, meg úgy sodródtam is, és nem kicsit szerencsém is volt. és most kezdek belefáradni. ennyi dolgot sose csináltam egyszerre (pedig jellemző rám a túlpörgés).
najó inkább hazamegyek és kialszom magam.

vasárnap, január 27, 2008

ha nem fújt volna a szél

olyan selymes lehetett volna az este. de így is jó volt bringázni, meg jó volt kihagyni a must-see programokat és beesni hajnalban (a margit hídon összeszedett porral teli arccal) a bem moziba második körös csávók és billegő lányok közé.
és most is úgy dülöngél a széltől egy fenyőfa, mintha egy vízbe esett ember segítségkérését utánozná.

szombat, január 26, 2008

már megint itt van a

tegnap megnéztem az annie hall-t. hátha attól jobb kedvem lesz. és aszittem, hogy február 5-én, amikor 1 hónap kihagyás után visszamegyek a pszichológusomhoz, akkor majd ámulni fog, milyen kiegyensúlyozott vagyok. hát nem. szóval gondolom újra elkezdünk majd egy szessönt.
ma meg sütött nap is, de én bejöttem az irodába, hogy behozzam a lemaradásokat, de kicsit sem voltam hatékony, úgyhogy holnap újra.
azért azt nagyon durva behazudni egy folyóiratnak, hogy indiában vagyok és azért kérek még haladékot a cikk leadására, még akkoris, ha belülről ismerem a lelkiállapotomat. de azért gyorsan elementem szoláriumba, arra az esetre, ha összefutnék a szerkesztővel.

péntek, január 25, 2008

metaforák (nélkül)

1. "kedves. nagyon sajnálom, hogy nem a legjobb formámmal találkoztál. most már látom milyen lehettem. nagyon sajnálom, hogy aztán nem hívtál fel, de megértem. drukkolj, hogy kijöjjek ebből az öndestruktív spirálból."

2. "kedves. nem akarlak bántani. ragaszkodom hozzád én is, de nem tudsz boldoggá tenni és ez így destruktív kör. ne menjünk tovább körbe-körbe."

hétfő, január 21, 2008

bike time

végre egy kis öröm.

péntek, január 18, 2008

nincs is annál jobb

mint ilyenkor radiohead-et hallgatni és várni a megváltást.
és a vodka igenis az egyik legjobb pia. ha nem reggel félötre értem volna haza, akkor nem is lennék rosszul.
csak ne esne ilyen reménytelenül.

szerda, január 16, 2008

minden könyvtár tele

és kezdek fáradni, meg mintha betegedni is (de erről próbálom lebeszélni a szervezetem).
azért azon mindig meglepődöm, hogy az iszonyú menő amerikai kutató azonnal és kedvesen válaszol az e-mailemre, a magyar meg vagy nem válaszol vagy pökhendi fasz stb. jó, ismerem én is a szűkös erőforrások elméletét.

vasárnap, január 13, 2008

sűrített paradicsom

hol, mit, kivel?
szgd, cxpn, ndrssy
vizsga, koncert, sírás
a, k, p, a brazil lány stb.

és egy darabig elhittem azt is, hogy 2008 a költözés éve. de van vmi nyomasztó párhuzamosság a marekban és g-ben. lehetne, de mégsem, mert csak túl nagy áldozatok árán és nem tudom, hogy csak illúziókergetés vagy épp elszalasztom a boldogságomat. és ez a mondat is olyan, mintha már elhangzott volna.

kedd, január 08, 2008

valami jó testnyílás

Minden nő életében van egy pillanat, amikor azt gondolja, bárcsak ne lenne a keze vöröshagyma- és mosogatólé-szagú. Amikor rájön, hogy mégis meg kellett volna venni azt a fekete tangát. Igaz, volt rajta egy felirat, hogy Piece & Love, de mondjuk le volt árazva. Egy ilyen ütős ruhadarab jó befektetés, még ha fehérnemű is, átsüt az a nadrágon, hogy mi van az emberen, meg az alatt. Az ember arcára van írva, ha frissen intimgyantázott.
Szilágyi-Nagy Ildikó: címet lásd fent

hétfő, január 07, 2008

újrarendeződés

néha annyira összefüggéstelenül fecsegek. főleg, ha már rég nem aludtam, meg mindenféle tudatmódosítás történt (és itt nem a tudatmódosítókra gondolok elsősorban). meg néha meglep az is, aminek létezése triviális, mint például az, hogy megismersz valakit bizonyos körülmények között (és meggyőződésed, hogy az valami állandó), aztán 5-6 év múlva teljesen másképp találkoztok és akkor kiderül, hogy minden megváltozhat. mondom, néha nagyon triviális dolgokra csodálkozom rá.
végül szépen elbúcsúztam az opni-tól is.

szombat, január 05, 2008

nincs kapcsolat vagy korlátozott

olyan a szerelmi életem, mint a wifi.

szerda, január 02, 2008

jahh, persze, kisasszony

nyugalom éve. csak már most szegeden van és vizsgázik, és ilyenből még lesz kábé 11. meg kitalálta, hogy lakást cserél (vagy tanyára költözik [röhögnöm kell]) a többi zűrös kis ügyéről nem is beszélve. miért is nem számolt be a múltkor a kedves mamájának, aki érdeklődve hívta, hogy mit csinál? csak kávézott, vagy nem?

kedd, január 01, 2008

a nyugalom éve