gyűlölöm ezeket a napokat az egyetemen. amatör és kaotikus és debil minden. csak egy példa: ma azért maradtam le egy szemináriumról (jelezném, hogy UTOLSÓ nyelvészet szemináriumom és spec.koll.), mert, mint a szerencsejátékokban (és általában) nem volt szerencsém ahhoz, hogy az én nevemet húzzák ki a 40 jelentkező közűl, a 20 helyre. véletlenül sem kérdezték meg, hogy van-e a teremben ötödéves esetleg. véletlenül sem észérvek és logika mentén zajlanak az események ezen a neves és elit(!) egyetemen.
és ma még azt is eldöntöttem, hogy nem bírom tovább idegbeteg, hisztérikus, önző, beképzelt, arrogáns főnökömet elviselni és kilépek (upsz, asszem kollégák nem olvassák a blogot. remélem.). a legfőbb (=önáltató) érv persze az, hogy szakdolgozatot kellene írni (hogy megkapjak egy olyan diplomát, amit azzal a mozdulattal nyomhatok bele az iratmegsemmisítő-masinába).
és még síelni sem tanulok meg.
szóval most megyek és felvágom az ereimet. és arisztotelész szavaival búcsúzom:
jobban kell a lehetetlen de valószerű, mint a valószerűtlen de lehetséges.